TECHNOLÓGIA
TOP
SZÓRAKOZTATÓ RENDSZEREK
KORMÁNYKERÉK
A kormánykeréken elhelyezett, számtalan funkciót kiszolgáló kapcsolók egyedülálló módon csak megvilágítva látszanak. Használatukkal csökkent az utastérben elhelyezett kezelőszervek száma. A gyakran használt funkciók, mint például a médialejátszás teljes egészében a kormánykerékről vezérelhető (virtuális műszerfal kijelzővel párosítva).
HÁTSÓ ÜLÉSSORI SZÓRAKOZTATÓRENDSZER
Az opciós hátsó multimédia rendszer az első fejtámlákba beépített 8 colos képernyőket vagy az ülésbe integrált, állítható 10 colos, nagyfelbontású monitorokat alkalmaz. Mindkét rendszer két darab WhiteFire® digitális vezeték nélküli fejhallgatót, valamint HDMI, Mobile Hi-Definition Link (MHL) és USB csatlakozókat is tartalmaz.
OKOSTELEFON CSOMAG
Az Okostelefon csomag részeként kínált Apple CarPlay® rendszerű képernyőmegosztás funkció révén menet közben is biztonságosan használhatja okostelefonját az InControl szórakoztató rendszeren keresztül.

Az Apple CarPlay® az Apple Inc. Egyesült Államokban és egyéb országokban bejegyzett védjegye.
HANGVEZÉRLÉS
Az InControl hangfelismerő rendszer megérti a szóbeli utasításokat, így Ön anélkül kezelheti járművét vagy az alkalmazásokat, kezdeményezhet telefonhívást vagy választhat ki egy zeneszámot, hogy tekintetét le kellene vennie a forgalomról.
PRO SZOLGÁLTATÁSOK
A Pro szolgáltatások sora a valós idejű forgalmi adatokon alapuló tájékoztatástól egészen a tényleges úti célig elvezető navigációs funkcióig terjed.
INCONTROL FELFEDEZÉSE
PROTECT
A Protect segítségével naplózhatja utazásait, a távolból is ellenőrizheti autója üzemanyag-szintjét, könnyebben megtalálhatja azt egy zsúfolt parkolóban, vagy akár azt is ellenőrizheti, hogy nem maradt-e lehúzva egy ablak. Tartalmazza az optimalizált Land Rover asszisztencia szolgáltatást.
INCONTROL FELFEDEZÉSE
MERIDIAN™ AUDIORENDSZER
MERIDIAN™ AUDIORENDSZER

Részletgazdag hangvisszaadás, kristálytiszta magas hangok és telt mélyek - minderről a 13 darab, gondosan elhelyezett hangszóró (köztük egy kétcsatornás mélynyomó) gondoskodik.

MERIDIAN™ AUDIORENDSZEREK FELFEDEZÉSE
MERIDIAN™ SURROUND AUDIORENDSZER
MERIDIAN™ SURROUND AUDIORENDSZER

Az élő hangversenyek részletgazdagsága és tisztasága - minderről a Trifieldtechnológiával szabályozott 19 darab, gondosan elhelyezett elülső, oldalsó és hátsó hangszóró (köztük egy kétcsatornás mélynyomó) gondoskodik.

MERIDIAN™ AUDIORENDSZEREK FELFEDEZÉSE
MERIDIAN™ SIGNATURE AUDIORENDSZER
MERIDIAN™ SIGNATURE AUDIORENDSZER

A világelső Trifield 3D technológia új szintre emeli a surround hangzást. A Signature audiorendszer 23 hangszóróból (köztük egy kétcsatornás mélynyomóból) áll. A hihetetlenül élethű hangzás révén megnő a térérzet; kedvenc felvételei valós léptékben szólalnak meg, mintha a helyszínen lenne.

MERIDIAN™ AUDIORENDSZEREK FELFEDEZÉSE
INNOVÁCIÓ
PHEV
A Range Rover hálózatról tölthető plug-in hybrid elektromos járműve sem menetképességeiben, sem teljesítményében, sem megjelenésében nem marad el hagyományos társaitól - miközben a valaha szerkesztett legmodernebb hajtásláncunk akár 72g/km CO2-kibocsátásra képes.
PHEV FELFEDEZÉSE
TELJES EGÉSZÉBEN ALUMÍNIUM VÁZSZERKEZET
A Range Rover Sport innovatív önhordó vázszerkezete könnyebb, erősebb és fenntarthatóbb: kiemelkedően szilárd, kifinomult szerkezete ugyanúgy ellenáll a legkeményebb terep-igénybevételnek, mint bármely más Land Rover.
IGUIDE (HAMAROSAN)
A Land Rover iGuide okostelefonos applikáció a legmodernebb kiterjesztett valóság technológiát alkalmazva magyarázza el járműve minden fontos funkcióját, illetve kezelhetőségét. Az alkalmazás egyben mobil felhasználói kézikönyvként is szolgál, így bárhol, bármikor választ kaphat kérdéseire.
MENETTELJESÍTMÉNY
ÉRTESÍTÉST KÉREK
ELEKTRONIKUS AKTÍV DIFFERENCIÁLMŰ NYOMATÉKVEKTOR SZABÁLYOZOTT FÉKRENDSZERREL
A nyomatékvektor szabályozott fékrendszer közvetlen, pontosan szabályozható kanyarvételi képességet és vezethetőséget biztosít akár a legszűkebb fordulókban is. Az elektronikus vezérlésű differenciálmű és a jármű fékrendszere ívmenetben folyamatosan szabályozza a hajtóerő megosztását a négy kerék között.
DYNAMIC STABILITY CONTROL
A rendszer a Range Rover Sport menetdinamikai viselkedését felügyeli, és közbeavatkozik, ha stabilizálni kell a járművet. A DSC rendszer a motor forgatónyomatékának csökkentésével és a megfelelő kerekek szelektív fékezésével korrigálja a jármű nyomvonalát.
SEBESSÉGFÜGGŐ HASMAGASSÁG-SZABÁLYOZÁS
Az elektronikus vezérlésű légrugózást alkalmazó sebességfüggő magasságszabályozás funkció a 105 km/óra sebesség elérésekor 15 milliméterrel csökkenti a szabad hasmagasságot, és ezzel mérsékli a légellenállást és az üzemanyag-fogyasztást.
DYNAMIC PROGRAM
A Terrain Response 2 rendszerrel, illetve nyomatékvektor szabályozott fékrendszerrel társított elektronikus aktív differenciálművel szerelt járművek egy kiegészítő beállítást is kínálnak. A Dynamic Program még feszesebb oldaldőlés-szabályozást valósít meg, minimális futóműkitéréssel és különösen közvetlen reakciókkal.
KÉPESSÉGEK
ÁLLÍTSA ÖSSZE SAJÁT AUTÓJÁT
FEJLETT VONTATÁSTÁMOGATÓ RENDSZER
Az opciós fejlett vontatástámogató rendszer révén a Terrain Response 2 rendszer vezérlő forgótárcsája segítségével szabályozhatja a vontatmány irányát tolatáskor. A rendszer úgy szabályozza a kormányzást, hogy az utánfutó a kívánt irányba haladjon.
ELINDULÁS ROSSZ TAPADÁSI VISZONYOK KÖZÖTT
A Low Traction Launch rendszer optimális nyomatékszabályozást valósít meg, ha álló helyzetből indul el. A rendszer különösen nagy segítség olyan csúszós felületeken, mint a vizes fű, a hó vagy a jég.
KÉTFOKOZATÚ TEREPVÁLTÓ
A rövidebb fokozatok komoly segítséget nyújtanak meredek emelkedőn vagy lejtőn, terepen vagy vontatás közben. A kétfokozatú terepváltóval ilyen helyzetekben rendkívül pontosan szabályozhatja járműve menetsebességét és haladását.
HILL DESCENT CONTROL (ERESZKEDÉS-SZABÁLYOZÓ RENDSZER)
A Land Rover szabadalmaztatott ereszkedés-szabályozó rendszere (HDC) minden esetben alapfelszereltség. A rendszer elősegíti a meredek, technikás lejtők kontrollált leküzdését. Ehhez a kerekeket külön-külön fékezve biztosít állandó ereszkedési sebességet.
VEZETŐTÁMOGATÓ RENDSZEREK
VÉSZFÉKEZŐ RENDSZER
A vészfékező rendszer megakadályozza az ütközést más járművekkel, illetve gyalogosokkal. Amennyiben a rendszer ütközés kockázatát érzékeli, figyelmezteti a vezetőt, így az időben reagálhat. Ha a vezető nem avatkozik közbe, a rendszer önállóan fékezésbe kezd, hogy csökkentse a várható becsapódás erejét.
SÁVELHAGYÁSRA FIGYELMEZTETŐ JELZÉS
Biztonságosabbá teszi a hosszú utazásokat. A sávelhagyásra figyelmeztető rendszer felismeri, ha a jármű akaratlanul elkezd kisodródni a forgalmi sávból, és fényjelzéssel, valamint a kormánykerék finom rezegtetésével figyelmezteti Önt a veszélyhelyzetre.
ELSŐ ÉS HÁTSÓ PARKOLÓRADAR
Szűk helyen is biztonságos parkolást tesz lehetővé. A sebességváltó hátramenetbe kapcsolásakor automatikusan aktiválódnak a hátsó lökhárítóba beépített érzékelők. Parkolás során az érintőképernyőn megjelenő kép, valamint hangjelzések tájékoztatják az esetleges akadályok közelségéről.
SEBESSÉGTARTÓ RENDSZER SEBESSÉGSZABÁLYZÁS FUNKCIÓVAL
A sebességszabályzás funkcióval kiegészített sebességtartó automata anélkül tartja a beállított menetsebességet, hogy Önnek folyamatosan nyomnia kellene a gázpedált, ezzel mérsékli a vezető terhelését. A sebességszabályzás funkcióval beállíthatja azt a sebességet, amit nem szeretne átlépni.
RENDELHETŐ CSOMAGOK
VEZETŐ ASSZISZTENCIA CSOMAG

A Vezető asszisztencia csomag a vezetést és parkolást támogató funkciók leggazdagabb kínálatát nyújtják. A Vezetés Pro és Parkolás Pro csomagokra épülő Vezető asszisztencia csomag olyan kiegészítő funkciókat tartalmaz, mint a kormányzási asszisztens funkcióval felszerelt adaptív sebességtartó automatika vagy a 360°-os kamera rendszer.

ÁLLÍTSA ÖSSZE SAJÁT AUTÓJÁT
ÁLLÍTSA ÖSSZE SAJÁT AUTÓJÁT
VEZETÉS CSOMAG
Az opciós Vezetés csomagot alkotó funkciók (pl. vezető éberség-felügyelet, holttérfigyelő rendszer, forgalmi jelzőtábla felismerés és adaptív sebességhatároló) biztonságos, tájékozott utazást tesznek lehetővé.
VEZETÉS PRO CSOMAG
A Vezetés csomag tartalmán felül a Vezetés Pro csomag a következőket kínálja: sávtartó asszisztens, aktív holttérfigyelő rendszer, adaptív sebességtartó automata torlódáskövető funkcióval, valamint nagysebességű vészfékszabályozás.
PARKOLÁS CSOMAG
A 360° parkolóradar és a hátsó forgalomfelügyelet révén a legszűkebb helyeken is magabiztosan manőverezhet. A szabad kiszállás felügyelet funkció a hátul utazókat figyelmezteti, ha közeledő jármű miatt nem biztonságos a kiszállás.
PARKOLÁS PRO CSOMAG
A Parkolás csomag tartalmán felül a Parkolás Pro csomag parkolás asszisztens rendszert is tartalmaz, amely a végletekig leegyszerűsíti a párhuzamos és merőleges parkolás gyakorlatát, mivel képes járművét önműködően bekormányozni az arra alkalmas helyre.
KÉNYELEM ÉS PRAKTIKUM
BROSÚRA LETÖLTÉSE
FŰTHETŐ, HŰTHETŐ ÜLÉSEK
A fűthető és hűthető első, illetve hátsó ülések (opció) az időjárástól függetlenül tökéletes kényelmet biztosítanak.
CSATLAKOZTATÁS
A Range Rover Sport opcióként két darab 220 voltos hálózati csatlakozóval, valamint öt darab USB aljzattal is felszerelhető. Így az autó összes utasa zavartalanul feltöltheti hordozható elektronikus készülékeit.
yt:V8dudKAsTnw
KONFIGURÁLHATÓ BELTÉRI HANGULATVILÁGÍTÁS
Az opciós konfigurálható belsőtér hangulatvilágítás lehetővé teszi a belső világítás fényerejének és színének módosítását, így az igazodik pillanatnyi lelkiállapotához. Az érintőképernyőn keresztül tíz szín közül választhat.
TÁVVEZÉRELT ÁLLÓHELYZETI FŰTÉS ÉS IDŐZÍTETT KLIMATIZÁLÁS
A funkció segítségével távvezérléssel, illetve a beépített hétnapos időzítővel előre bemelegítheti vagy kiszellőztetheti a járművet. Így Önt és utasait beszálláskor mindig optimális környezet várja.
ELEKTROMOS CSOMAGTÉRAJTÓ GESZTUSVEZÉRLÉSSEL
Az elektromos csomagtérajtó gesztusvezérléssel funkció révén anélkül nyithatja vagy csukhatja a csomagtér ajtaját, hogy meg kellene érintenie a járművet. Az elektronikus vezérlésű rendszerhez a jármű mindkét oldalán egy-egy érzékelő tartozik. Mozgassa meg valamelyik alatt a lábfejét, és működésbe lép a csomagtérajtó.
FINOM AJTÓBEHÚZÁS
A Range Rover Sport összes ajtajához rendelhető motoros reteszelés. A rendszer a becsukódás előtti 6 mm-es úton veszi át az ajtó kezelését, így elöl és hátul egyaránt csapódástól mentesen, finoman csukja be az ajtókat.
ÁRAJÁNLAT KÉRÉSE
Tekintse meg különleges ajánlatainkat, akcióinkat!
Tesztvezetésre jelentkezés
Foglaljon időpontot tesztvezetésre a legközelebbi márkakereskedővel
Árlista LETÖLTÉSE
Ismerje meg részletesen a Land Rover modellkínálatát
MÁRKAKERESKEDÉSEK
Keressen Land Rover márkakereskedőt a közelben

A Meridian a Meridian Audio Ltd. bejegyzett védjegye A Trifield és a "három mező" eszköz a Trifield Productions Ltd. bejegyzett védjegye. A funkciók és elérhetőségük a jármű felszereltségétől, illetve a piactól függően eltérhet.

Az InControl rendszer bevezetésétől függően egyes ismertetett funkciók feláras opciók lehetnek, illetve elérhetőségük piactól és hajtáslánctól függően változhat. Kérjük, keresse fel hazai Land Rover weboldalát vagy helyi márkakereskedőjét, és érdeklődjön az országában érvényes feltételekről. Bizonyos szolgáltatások igénybe vételéhez megfelelő adatforgalmazásra képes SIM kártyára, illetve az értékesítő által javasolthoz képest kiegészítő előfizetések megrendelésére lehet szükség. A mobil adatkapcsolat nem garantálható mindenhol. A weboldalon megjelenített, InControl technológiára vonatkozó adatok és illusztrációk, beleértve a folyamatokat és a képernyőn megjelenő grafikus elemeket, a szoftverfrissítések, verzióváltások és a kiválasztott opcióktól függő egyéb rendszer/megjelenítési alternatívák fényében módosulhatnak. A fedélzeti funkciókat csak akkor használja, ha az biztonságos. A vezetőnek mindenkor maximálisan irányítása alatt kell tartania a járművet.

Az opciós funkciók és azok elérhetősége a jármű kivitelétől (modell és hajtáslánc) függően eltérhet, illetve elérhetőségükhöz szükséges lehet más funkciók vagy szolgáltatások megrendelésére. További információkért kérjük, forduljon helyi márkakereskedőjéhez, vagy konfigurálja járművét az interneten.