Jelen felhasználási feltételek ("Felhasználási feltételek") arra a Defender Trophy Challenge versenyre ("Verseny") vonatkoznak, amelyre 2025 decembere és 2026 októbere ("Verseny időtartama") között kerül sor.
FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK
1. A Versenyen való részvétellel Ön megerősíti, hogy megismerte és elfogadja ezeket a Felhasználási feltételeket.
2. A Verseny szervezője és lebonyolítója a Jaguar Land Rover Deutschland GmbH, Campus Kronberg 7, 61476 Kronberg, LRhilfe@jaguarlandrover.com ( "Szervező").
3. Jelen Felhasználási feltételek a vonatkozó törvények keretein belül hatályosak, ezért kérjük, a Versenyen való részvételt megelőzően tanulmányozza át azokat alaposan.
4. Jelen Felhasználási feltételekre a német törvények vonatkoznak, azokat a német törvényekkel összhangban alkottuk meg. A Résztvevő felek visszavonhatatlanul beleegyeznek abba, hogy a jelen Felhasználási feltételekkel, illetve a Versennyel kapcsolatosan, illetve azokból fakadóan felmerülő bármely vitás helyzet vagy követelés tekintetében a németországi bíróságok kizárólagos joghatósággal bírnak.
RÉSZT VEHETEK A VERSENYEN?
5. A Versenyen való részvétel ingyenes (nem igényel vásárlást.)
6. A 7. cikk értelmében a Versenyen részt vehet bárki, aki teljesíti a 8. cikkben részletezett Részvételi feltételeket, valamint lakóhelye a nevezés pillanatában, továbbá a Verseny teljes időtartama alatt az alábbi országok valamelyikében található: Svájc, Lengyelország, Finnország, Észtország, Lettország, Litvánia, Izrael, Ukrajna, Svédország, Norvégia, Izland, Románia, Törökország, Gibraltár, Dánia, Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Albánia, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia, Magyarország, Bulgária, Görögország, Észak-Ciprus, Málta, Moldova, Ciprus vagy Írország.
7. Kérjük, nevezés előtt vegye figyelembe a következőket:
a) A Verseny során a résztvevők szélsőséges testi és szellemi megpróbáltatásokkal találkoznak, a legváltozatosabb időjárási körülmények között vezetik a Szervező által biztosított járműveket, illetve további, előre nem látható kihívások is várnak rájuk, amelyekre a Szervező nincs hatással. Mindezek a körülmények fokozott kockázatot jelentenek a Résztvevők és vagyontárgyaik épségére. Ezért a Versenyen való részvételre kiválasztott, szerencsés jelentkezőknek további lemondó és mentesítő nyilatkozatokat kell aláírniuk (többek között, de nem kizárólag egészségügyi lemondó nyilatkozatokat, valamint a mozgó- és állóképek közölhetőségére vonatkozó nyilatkozatokat); valamint
b) A Résztvevőknek készen kell állniuk arra, hogy a szabadban, a többi Résztvevővel szoros közelségben fognak élni akár 21 (huszonegy) napon át, potenciálisan kíméletlen időjárási és terepviszonyok közepette, ami a Verseny természetes velejárója;
c) A Verseny nem feltétlenül alkalmas, épp ezért nem ajánlott a hát- és/vagy nyakproblémákkal, szívbetegséggel vagy hasonló állapotokkal küzdő személyek számára. Várandós nők számára szintén nem feltétlenül alkalmas a Verseny. A Szervező azt javasolja, hogy a Résztvevők konzultáljanak orvossal vagy egyéb kompetens egészségügyi szakemberrel, hogy biztosan egészséges, fitt és felkészült állapotban induljanak el a Versenyen. A Szervező bármely Résztvevő esetében jogosult ezen orvosi engedély meglétét ellenőrizni; továbbá
d) A Résztvevőknek fel kell készülniük minden lehetséges időjárási körülményre, és saját maguknak kell gondoskodniuk az ezeknek megfelelő ruházatról, felszereléstől és kiegészítőkről (pl. vízálló ruházat, meleg aláöltözet, védőcipő, túrázáshoz és hegymászáshoz alkalmas lábbeli, naptej, stb.) A Szervező nem gondoskodik mindezekről.
RÉSZVÉTELI KÖVETELMÉNYEK
8. A Résztvevők a következő feltételek teljesülése esetén jogosultak részt venni a Versenyen:
a) 2026. április 10-nél nem később kitöltik a jelentkezési lapot;
b) képesek segítség és támogatás nélkül legalább 50 (ötven) métert leúszni;
c) bizonyíthatóan képesek kommunikálni angol nyelven (a Verseny hivatalos nyelvén), ami elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsék a pontos és részletes útmutatásokat, valamint, hogy tájékoztatást és visszajelzést tudjanak adni a többi Résztvevőnek olyan, potenciális veszélyes helyzetekben, ahol létfontosságú a pontos, azonnali és egyértelmű kommunikáció;
d) fizikai és szellemi szempontból egyaránt alkalmasak gépjárművek vezetésére, és jó általános testi és lelki egészségnek örvendenek, mivel a Verseny során jelentős fizikai és lelki megterheléssel járó kihívások várnak rájuk. A Résztvevő látásának meg kell felelnie a járművezetői engedély megszerzéséhez kapcsolódó, törvényi előírásoknak;
e) A Szervező biztosítási feltételei miatt a Versenyen csak a 23. életévüket betöltött személyek vehetnek részt, akiknek rendelkezniük kell érvényes, nemzetközi hatályú járművezető engedéllyel ('B' kategória vagy azzal egyenértékű, más országból származó vezetői engedély, az ahhoz tartozó hivatalos igazolással együtt.) A Résztvevőknek be kell mutatniuk vezetői engedélyüket a Szervezőnek, ezért fontos, hogy a Versennyel kapcsolatos összes eseményen és rendezvényen tartsák azt maguknál;
f) át kell esniük a vezetői engedély ellenőrzésén, amelyhez egy internetes linket küldünk részükre;
g) egészségügyi szempontból alkalmasnak kell lenniük a nemzetközi utazásra, amennyiben beválasztják őket a Döntőbe (ennek meghatározását ld. alább);
h) érvényes nemzetközi útlevéllel kell rendelkezniük, és korlátozás nélkül be kell, hogy tudjanak lépni egy idegen országba, mivel a Verseny Döntőjére nemzetközi helyszínen kerül sor, amelyet a Szervező a Verseny időtartama alatt fog bejelenteni. A sikeres Résztvevőknek saját maguknak kell gondoskodniuk a vízumokról és oltásokról (beleértve minden esetleges további, szükséges úti okmányt); and
i) a Résztvevőknek büntetlen előéletűnek kell lenniük.
9. A Versenyen a következő Résztvevők nem indulhatnak: a. mindazon személyek, akik nem teljesítik a fenti. 8. cikkelyben megfogalmazott feltételek bármelyikét; b. mindazon személyek, akik a nevezés pillanatában, illetve a Verseny időtartama alatt a Szervezővel és/vagy annak társult vállalataival (köztük nem kizárólagosan a Jaguar Land Roverrel) alkalmazotti (állandó vagy megbízásos szerződéssel), független alvállalkozói vagy gyakornoki viszonyban állnak; c. bármely külső fél, alkalmazott (állandó vagy megbízásos szerződéssel), független alvállalkozó, gyakornok vagy önkéntes, aki olyan vállalattal áll munka- vagy egyéb kapcsolatban, amely vállalat elsődleges tevékenységi körei között szerepel az autógyártás, -értékesítés vagy -forgalmazás; és/vagy d. bárki, akit jelen pillanatban fizikai vagy mentális állapota nem tesz alkalmassá az autóvezetésre, vagy bármely egyéb formában korlátozza az éberségét.
10. A Versenyre való nevezéssel a Résztvevők megerősítik, hogy jogosultak a nevezésre. A Szervező saját hatáskörében eldöntheti, hogy bármely Résztvevő teljesített-e egy tetszőleges követelményt, valamint a jogosultságot a Verseny során bármikor visszavonhatja. A Szervező a Nyeremények kiosztását megelőzően jogosult igazolást, bizonyítékot vagy megerősítést kérni a Résztvevőktől.
11. A Versenyre való jelentkezési folyamat 2025. december 17-én veszi kezdetét, és 2026. április 10-én ("Záró dátum") ér véget. A Záró dátumot követően benyújtott jelentkezéseket automatikusan elutasítjuk.
12. A Résztvevők személyenként egy (1) érvényes jelentkezést nyújthatnak be. Az esetleges további jelentkezéseket a Szervező nem veszi figyelembe, azok nem jogosultak a nyereményre.
13. A Verseny során hozzáférésre lesz szükség a következőkhöz: mobiltelefon, e-mail fiók, számítógép és internetes kapcsolat. A Szervező nem biztosítja ezeket a feltételeket.
14. A Szervező fenntartja a jogot, hogy érvénytelenítsen bármely olyan jelentkezést, amely nem felel meg ezeknek a feltételeknek, vagy amennyiben a Verseny során a Résztvevő magatartása nem egyezik a Verseny szellemiségével, illetve küldetésével.
A NEVEZÉS MENETE
15. A jelentkezési lap (meghatározását ld. alább) azt követően érhető el, hogy a Résztvevő a "Keep me informed" nyomtatvány kitöltésével érdeklődését fejezte ki az esemény iránt ("Érdeklődés kifejezése".) A nyomtatvány a következő címen található: https://www.landrover.hu/defender-trophy-form. Az érdeklődéseket 2025. december 17-től fogadjuk. A jelentkezési lap benyújtását követően a jogosult Résztvevők személyre szabott jelentkezési űrlapot kapnak. Ezt a jelentkezést, valamint az ahhoz csatolt videót (amelynek részletes leírása a jelentkezési nyomtatványon olvasható) legkésőbb 2026. április 10-ig el kell küldeni a Szervező részére. A Záró dátumot követően beérkező jelentkezéseket nem áll módunkban elfogadni.
16. A Szervező személyre szabott részvételi linket küld arra az e-mail címre, amelyet a Résztvevők az Érdeklődés kifejezése nyomtatványon legkésőbb 2026. április 10-ig megadtak.
17. A 15. és 16. cikkek értelmében az összes Résztvevőnek, akik az Érdeklődés kifejezését követően meghívást kaptak, hogy részt vegyenek a Versenyen, 2026. április 10-ig ki kell töltenie a jelentkezési lapot, és a részükre ismertetett módon be kell azt küldeniük. A beküldési folyamat során a jelentkezési laphoz egy videót is szükséges csatolni, amely tanúsítja a Résztvevő angol nyelvi jártasságát. Ehhez a Résztvevőnek három kérdésre kell angolul válaszolnia a videóban. A kérdéseket a Szervező előre közli a Résztvevővel.
18. Kizárólag a hiánytalanul megválaszolt, megfelelően kitöltött és időben beküldött jelentkezések tekinthetők érvényes jelentkezésnek.
19. Amennyiben bármilyen oknál fogva műszaki fennakadás, berendezés meghibásodása, telefon üzemképtelensége, a hálózati, szerver vagy számítógépes hardver, illetve szoftver hibája, weboldal hiba vagy sikertelen levélküldés következik be, és a Verseny nem bonyolítható le a tervek szerint, vagy a jelentkezések nem fogadhatók, illetve nem nyújthatók be érvényes módon, vagy a Nyeremény (ld. alább) meghiúsul, a Szervező fenntartja a jogot, hogy szükség esetén törölje, félbeszakítsa, módosítsa vagy felfüggessze a Versenyt.
20. A Szervező nem vállal felelősséget a hiányosan beadott jelentkezésekért, sem az elveszett, rossz helyre továbbított, sérült vagy késedelmesen kézbesített jelentkezésekért (függetlenül az eseményeket előidéző okoktól), az ilyen jelentkezéseket egységesen érvénytelenként kezelik. A Szervező a postára adás vagy átvitel igazolását nem fogadja el a Versenyre történő jelentkezés átvételének érvényes igazolásaként.
21. A Résztvevők (és a későbbiekben a "Helyi versenyzők") a Verseny teljes időtartamára tartózkodni kötelesek mindennemű politikai szlogentől, homofób megnyilvánulástól, trágár vagy szexuális tartalmú, illetve a versenyzők logóit ábrázoló vagy nyilvánvaló reklámot tartalmazó képek közlésétől, illetve bármely egyéb olyan tevékenységtől, amely a Szervező és/vagy a Jaguar Land Rover Limited rovására elkövetett csapdamarketingként vagy visszaélésként értelmezhető. Vonatkozik ez az olyan tartalmakra, amelyek gyalázkodók, trágárok, támadók vagy más okból nem megfelelők, illetve amelyek sértik mások jogait (beleértve a szellemi tulajdonjogokat), vagy amelyek negatív színben tüntetik fel a Szervezőt és/vagy a Jaguar Land Rover Limitedet. Minden Résztvevő elfogadja és tudomásul veszi, hogy ezen kitétel bárminemű megsértése jelentős mértékű kárt és veszteséget okoz a Szervezőnek és a Jaguar Land Rover Limitednek.
22. A Szervező fenntartja a jogot, hogy szükség esetén törölje, félbeszakítsa, módosítsa vagy felfüggessze a Versenyt.
A VERSENY ELSŐ KÖRE
23. MIután 2026. április 30-án véget ér a jelentkezési eljárás, a jelentkezési lapot sikeresen kitöltő, azt a videóval együtt beküldő jelentkezők (érvényes jelentkezések) közül egy rendezvényszervezéssel és marketinggel foglalkozó szakemberekből álló zsűri kiválasztja a "helyi versenyzőket."
24. Összesen 108 (egyszáznyolc) Helyi versenyző lesz. A zsűri által kiválasztott Helyi versenyzők listája végleges.
25. A Helyi versenyzőkkel 14 napon belül, a jelentkezési lapon megadott elérhetőségeiken (e-mailben és/vagy telefonon) felvesszük a kapcsolatot, és arra kérjük őket, hogy erősítsék meg a következőket: hogy elfogadják a meghívást a helyi válogató eseményen történő részvételre; hogy megfelelnek a jelen Felhasználási feltételek 8. és 9. cikkében felsorolt részvételi feltételeknek; és, hogy ráérnek részt venni a globális döntőn (ld. 31. cikk.) Amennyiben egy helyi versenyző a fentiek bármelyikét nem tudja visszaigazolni 14 (tizennégy) napon belül, a Szervező fenntartja a jogot, hogy a helyi kiválasztási eseményen visszavonja tőlük a számukra kijelölt helyet, és azt saját hatáskörében egy másik Résztvevőnek adja át.
26. Minden Résztvevő saját maga felel azért, hogy a jelentkezési lapon feltüntetett elérhetőségei alkalmasak legyenek a 25. cikkben részletezett értesítés céljára.
27. A helyi versenyzők nevét és fényképét a Szervező saját döntése alapján közzéteheti saját közösségimédia-csatornáin.
28. A helyi versenyzőknek részt kell venniük a helyi válogatón, a spanyolországi Les Comes-ben (az esemény dátumát annak megerősítését követően hozzuk nyilvánosságra), ahol különböző kaland-tematikájú kihívásokon kell részt venniük.
29. A helyi válogató során a helyi versenyzők részére a Szervező és/vagy az Importőr gondoskodik a repülőjegyekről, a szállásról és az étkezésről. Ezeket a szolgáltatásokat a Szervező és/vagy az importőr kizárólagosan választja ki és bocsátja rendelkezésre. Az "Importőr" kifejezés arra a vállalatra vonatkozik, amely az Ön országában a JLR járműveivel kapcsolatban üzleti tevékenységet végez, és amelynek a jelen Felhasználási feltételek 6. cikkében felsorolt országok valamelyikében van a székhelye. Ez ugyanaz a vállalat, amely elküldte Önnek a linket az eseményre vonatkozó Részvételi nyomtatványhoz.
A Helyi versenyzőknek nem szükséges saját maguknak szállást foglalniuk, illetve saját maguknak gondoskodniuk szolgáltatásokról, és ezekhez kapcsolódóan nem kaphatnak költségtérítést. A Helyi versenyzők kifejezetten nem jogosultak az általuk kifizetett utazási, szállás- vagy étkezési költségek megtérítésére. Egyebekben a Szervező és az Importőr a helyi versenyzők helyi válogatón való részvételével kapcsolatos semmilyen egyéb költséget nem fedeznek és nem térítenek meg, a Szervező nem felelős ezen események megszervezéséért
A GLOBÁLIS DÖNTŐ
30. A helyi válogató során a szakértőkből álló zsűri választja ki azt a legfeljebb 36 helyi versenyzőt, akik részt vehetnek a döntőn ("Döntősök"). A Döntősöket a szakértőkből zsűri a kiválasztási szempontok szerint, saját hatáskörében választja ki, döntésük végleges.
31. A világ számos pontjáról érkező Döntősök a Verseny globális döntőjében, 2026. októberében, egy jelenleg még titkos, nemzetközi helyszínen mérkőznek meg egymással. A Szervező 2026 augusztusában hirdeti ki a globális döntő helyszínét ("Globális Döntő".)
32. A Szervező a Döntősöket csapatokra osztja, és ezek a csapatok versenyeznek egymással a Globális Döntőben. A Döntősöket ugyanakkor nem csapatként, hanem egyéni teljesítményük alapján értékelik. A csapatok összeállításáról a Szervező saját hatáskörében dönt. A Szervező a Globális Döntő során bármikor átalakíthatja, újraszervezheti a csapatokat.
33. A Szakértő Zsűri saját hatáskörében bármikor kizárhatja a Döntősöket a Globális Döntőből. A kizárt Döntősök a továbbiakban nem jogosultak részt venni a Globális Döntőben, és nem nyerhetik meg a Versenyt.
34. A Szervező saját költségén gondoskodik a szállásról, utazásról, a speciális öltözékekről, a technikai felszerelésekről, valamint a catering szervezésről, ezzel lehetővé téve a Résztvevők részvételét a Globális Döntőn (a Szervező utazási és költségkezelési irányelveinek függvényében.)
35. A 34. cikk értelmében a Döntősök felelősek minden további felszerelés, tétel és költség biztosításáért, többek között beleértve saját vízumukat, útlevelüket, oltásaikat, utazási biztosításukat, valamint minden ezekhez kapcsolódó költségeket. A Döntősök elismerik és elfogadják, hogy a Szervező nem fedezi / nem téríti meg a Globális Döntőben való részvétel költségeit (kivéve a 34. cikkben meghatározott költségeket.)
A NYERTESEK ÉS A NYEREMÉNY
36. A 33. cikk értelmében a nyerteseket a Globális Döntő végén, a Verseny Záró Dátumán választja ki a versenyben maradt Döntősök közül a szakértőkből álló zsűri ("Nyertesek":)
37. A 32. cikk értelmében a Nyerteseket nem csapatként, hanem egyéni teljesítményük alapján választják ki. A kétségek elkerülése érdekében tisztázzuk, hogy elképzelhető, hogy egy csapat néhány tagját Nyertesnek választják meg, míg más tagjait nem.
38. A Szakértőkből álló Zsűri saját hatáskörében, senkitől sem befolyásolva határoz a Nyertesek személyéről, döntésük végleges.
39. A Nyerteseket a Globális Döntő során határozzák meg, nyereményüket személyesen vehetik át. A Nyerteseket a Jaguar Land Rover Limited "Defender" YouTube-csatornáján is kihirdethetik, erről kizárólag a Jaguar Land Rover Limited hivatott határozni.
40. Mindegyik Nyertes részesül a Nyereményben. A Nyeremény egy részvételi lehetőség egy expedíción, amelyet a Globális Döntőnek otthont adó országban szerveznek 2026 októberében. A Nyertesek csapatként vesznek részt az expedíción, amelynek keretében értékes ügyek és kezdeményezések számára nyújthatnak létfontosságú támogatást, miközben a Verseny során szerzett tudásukra és tapasztalataikra támaszkodnak ("Nyeremény".)
41. Nincs alternatív nyeremény, a Nyeremény nem átruházható, nem vitatható, és pénzre nem váltható. A Nyereményt nem veheti át külső fél a Nyertes nevében.
42. Amennyiben a Szervező a későbbiekben arra a következtetésre jut, hogy bármely Nyertes mégsem jogosult a Nyeremény felhasználására, vagy bármilyen formában megszegte a jelen Felhasználási feltételeket, vagy amennyiben jelen Felhasználási feltételek szerint sportszerűtlen vagy etikátlan magatartás sejthető a Nyertes részéről, a Szervező fenntartja a jogot, hogy a Nyereményt mégse adja át az érintett Nyertesnek, hanem helyett egy másik Döntőst nevezzen meg Nyertesként.
43. Amennyiben a felajánlott Nyeremény a Szervező hatáskörén kívül eső ok miatt nem elérhető, illetve azt törölték vagy felfüggesztették, a Szervező nem ajánlhat fel cseredíjat, és a Nyertesek nem vonhatják őt felelősségre. A Nyertesek nem jogosultak a nyereményt pénzre váltani, és nem igényelhetnek kártérítést vagy költségtérítést a Nyeremény igénylésével kapcsolatos bármely költségük, kiadásuk vagy veszteségük miatt.
44. A Nyertesek elfogadják, hogy a Nyeremény a Szervező hatáskörén kívül eső, bármely okokból törlésre vagy felfüggesztésre kerülhet.
45. Amennyiben egy Nyertes bármilyen okból nem képes átvenni és felhasználni a Nyereményt, erről haladéktalanul értesíteni köteles a Szervezőt. A Szervező fenntartja a jogot magának, hogy ebben az esetben egy másik Döntősnek ajánlja fel a Nyereményt. A Szervező nem vállal felelősséget azért, ha egy Nyertes nem képes átvenni és felhasználni a Nyereményt.
46. A Nyertesek elismerik és elfogadják, hogy a Szervező nem tartozik felelősséggel a Nyeremény átvétele és felhasználása kapcsán felmerülő bármely költséggel és/vagy kiadással kapcsolatban (nem kizárólagosan ideértve az adókat.)
47. A Szervező döntése minden esetben végleges, azzal kapcsolatban vitának helye nincs.
48. A Nyeremény sorsolásán való részvétel során a Nyertesek tartózkodni kötelesek mindennemű politikai szlogentől, homofób megnyilvánulástól, trágár vagy szexuális tartalmú, illetve a versenyzők logóit ábrázoló vagy nyilvánvaló reklámot tartalmazó képek közlésétől, illetve bármely egyéb olyan tevékenységtől, amely a Szervező és/vagy a Jaguar Land Rover Limited rovására elkövetett csapdamarketingként vagy visszaélésként értelmezhető. Vonatkozik ez az olyan tartalmakra, amelyek gyalázkodók, trágárok, támadók vagy más okból nem megfelelők, illetve amelyek sértik mások jogait (beleértve a szellemi tulajdonjogokat), vagy amelyek negatív színben tüntetik fel a Szervezőt és/vagy a Jaguar Land Rover Limitedet. Minden Résztvevő elfogadja és tudomásul veszi, hogy ezen kitétel bárminemű megsértése jelentős mértékű kárt és veszteséget okoz a Szervezőnek és a Jaguar Land Rover Limitednek.
FELVÉTELEK ÉS PUBLICITÁS
49. A Versenyen való részvétel feltételeként az összes Résztvevő köteles részt venni a Szervező által a versenyen és a díjátadón való részvételük során, illetve azt követően szervezett, promóciós célú fotózásokon és videofelvételeken. Ezzel összhangban alá kell írniuk azt a közzétételi engedélyt és lemondási nyilatkozatot, amelyeket a Szervező bocsát az összes Résztvevő / Helyi versenyző rendelkezésére a Helyi válogató előtt vagy során. A nyomtatvány aláírásával a Résztvevők / Helyi versenyzők elismerik és elfogadják, hogy a Szervező jogosult az így létrehozott promóciós anyagot az általa megfelelőnek ítélt, tetszőleges módon, bármilyen csatornán keresztül felhasználni.
50. Az összes Résztvevő köteles dokumentálni a versenyfolyamat során szerzett tapasztalatait, attól a pillanattól kezdve, hogy megkapják az értesítést arról, hogy kiválasztották őket Helyi versenyzőnek, egészen addig, amíg ki nem esnek a Versenyből, vagy amennyiben Nyertesnek választják meg őket, a Nyeremény megvalósulásáig. A Résztvevőknek a versenyfolyamat során fénykép- és videofelvételekkel kell dokumentálniuk élményeiket, amely felvételeket a Szervező fel fogja használni a Verseny népszerűsítésére és bemutatására a globális médiában, időkorlátozás nélkül ("Felhasználó által létrehozott tartalom").
51. A fenti 50. cikk értelmében a Résztvevők és Nyertesek tudomásul veszik és hozzájárulnak ahhoz, hogy a Szervező és a Jaguar Land Rover Limited az egész világon érvényes, exkluzív és vissza nem vonható jogosultsággal rendelkezik arra, hogy a Felhasználó által létrehozott tartalmakat tetszőleges médiumokban felhasználja, illetve engedélyezze azok használatát, nem kizárólagosan beleértve a Jaguar Land Rover vagy annak ügynökségei által kezelt internetes oldalakat, közösségi média csatornákat és külső felek által üzemeltetett weboldalakat (vagy azok egyes részeit), nem kizárólagosan beleértve az Instagram, Twitter, TikTok és YouTube oldalakat, valamint közösségi hálózatokat és portálokat, továbbá a Szervező, a Jaguar Land Rover Limited vagy meghatalmazott partnereik által szervezett eseményeket, illetve kiadott sajtóközleményeket, méghozzá időbeli korlátozás nélkül.
FELELŐSSÉG
52. Sem a Szervező, sem a Jaguar Land Rover Limited vagy azok leányvállalatai, ügynökei, tisztviselői, hivatalos kereskedői, franchise-partnerei, szponzorai vagy alkalmazottai nem vonhatók felelősségre (a jogszabályok által megengedett mértékben) bármely kárért vagy veszteségért, amelyet bármely Résztvevő és/vagy annak vagyontárgyai a Versenyben való részvételükhöz, a Nyereményhez vagy annak felhasználásához, illetve a Verseny esetleges tervezettől eltérő alakulásához kapcsolódóan elszenvedett. Ez alól kivételt jelent a fent említett felek szándékos vagy hanyag kötelességszegése miatt bekövetkező tartós vagy halálos egészségkárosodás, a szándékos vagy súlyosan hanyag kötelességszegés miatt bekövetkező egyéb káresemény, vagy az alapvető szerződéses kötelességek (sarkalatos kötelezettségek) elmulasztása. A sarkalatos kötelezettségek kismértékű hanyagság miatt bekövetkező megszegése esetén a felelősség mértéke nem haladhatja meg az ilyen jellegű szerződés esetén előre látható károsodás vagy veszteség mértékét. Bármely egyéb felelősség teljes mértékben kizárva.
53. Sem a Szervező, sem a Jaguar Land Rover Limited vagy azok leányvállalatai, ügynökei, tisztviselői, viszonteladói, franchise-partnerei vagy alkalmazottai nem vonhatók felelősségre (a jogszabályok által megengedett mértékben) bármely olyan orvosi, egészségügyi, hazaszállítási vagy következményes költségért, amelyek a Verseny és/vagy az ahhoz kapcsolódó, szükséges utazások során a Résztvevő, a Nyertes és/vagy bármely harmadik fél által elszenvedett betegség vagy sérülés miatt merülnek fel.
54. A Szervező saját hatáskörében, a következmények iránti felelősségre vonhatóság nélkül jogosult jelen Felhasználási feltételeket módosítani, illetve a Versenyt törölni, kivéve, amennyiben a Nyereményt már átadták.
ADATVÉDELMI INFORMÁCIÓK
55. A Versenyben való (Résztvevőként, Helyi versenyzőként és/vagy Nyertesként történő) részvételével Ön tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Szervező, valamint ügynökei, alvállalkozói, Importőre (az a vállalat, amely az Ön országában a JLR járműveivel kapcsolatban üzleti tevékenységet végez, amelynek a jelen Felhasználási feltételek 6. cikkében felsorolt országok valamelyikében van a székhelye, és amely elküldte Önnek a linket az eseményre vonatkozó Részvételi nyomtatványhoz), továbbá a cégcsoport tagjai (különös tekintettel a következőkre: Jaguar Land Rover Limited, Abbey Road, Whitley, Coventry, CV3 4LF, Egyesült Királyság, 0370 500 0500; Jaguar Land Rover Deutschland GmbH, Campus Kronberg 7, 61476 Kronberg, Németország, 00800 3386 7049, jaghilfe@jaguarlandrover.com; Jaguar Land Rover Austria GmbH, Fasaneriestraße 35, A-5020 Salzburg, Ausztria, +43 662 21 21-0, info3@jaguarlandrover.com; Jaguar Land Rover Italia S.p.A., Viale Alessandro Marchetti, 105 – 00148 Róma, +39 06658531, jlricrc@jaguarlandrover.com; Jaguar Land Rover France, Tour Défense Plaza, 23 Rue Delarivière Lefoullon, 92800 PUTEAUX, +33(0)1 70 65 30 09, crclr@jaguarlandrover.com; Jaguar Land Rover Espana S.L.U, Calle del Puerto de Somport 21-23, 4th floor, Edificio Monteburgos A, 28050 Madrid, 00800-33867050, jlrcaces@jaguarlandrover.com; Jaguar Land Rover Portugal Veículos e Peças Lda., Edifício Escritórios do Tejo, Rua do Polo Sul, n.º 2 – 3.º B-3, Parque das Nações, 1990-273 Lisszabon, 00800–33867050, jlrcacpt@jaguarlandrover.com; Jaguar Land Rover Nederland, Briggs Premium Offices, Van Deventerlaan 31-51, 3528 AG Utrecht, Hollandia, 00800 33 86 70 50, crcnl@jaguarlandrover.com; Jaguar Land Rover BeLux, Generaal Lemanstraat 47, 2018 Antwerpen, Belgium, 00800 33 86 70 50, crcbelux@jaguarlandrover.com; a nevében)
jogosultak az Ön által a Jelentkezési nyomtatvány kitöltése során, illetve a részvételhez kapcsolódóan megadott bármely információnak (beleértve a személyes adatoknak, továbbá a belinkelt vagy fájl formájában rendelkezésre bocsátott videóknak, valamint weboldalaknak, közösségi média bejegyzéseknek/oldalaknak és így tovább) a következő célú feldolgozására és felhasználására:
a) hogy megszervezzék és lebonyolítsák az Ön részvételét a Versenyben, beleértve annak eldöntését, hogy az Ön részvétele megfelel-e a Felhasználási feltételeknek; és
b) hogy értesítsék Önt abban az esetben, ha Önt Helyi versenyzőnek, Döntősnek és/vagy Nyertesnek választják meg. Amennyiben Ön Helyi versenyző, Döntős és/vagy Nyertes, Ön tudomásul veszi és beleegyezik abba, hogy a Szervező, az Importőr és a Cégcsoport tagjai (különös tekintettel a következőkre: Jaguar Land Rover Limited, UK; Jaguar Land Rover Austria GmbH; Jaguar Land Rover Italia S.p.A.; Jaguar Land Rover France; Jaguar Land Rover Espana S.L.U; Jaguar Land Rover Nederland; Jaguar Land Rover BeLux) nyilvánosságra hozhatják vagy kérésre elérhetővé tehetik az Ön nevét, lakhelyét (ország/város), fényképét, valamint az Ön, mint Felhasználó által létrehozott tartalmakat; és
c) hogy megosszák azokat mindazon szervezetekkel, amelyek hozzájárulnak a Verseny lebonyolításához, illetve a Nyeremény megvalósításához (különös tekintettel a következőkre: Importőr, Jaguar Land Rover Limited, UK; Jaguar Land Rover Austria GmbH; Jaguar Land Rover Italia S.p.A.; Jaguar Land Rover France; Jaguar Land Rover Espana S.L.U; Jaguar Land Rover Nederland; Jaguar Land Rover BeLux) és
d) hogy Önt meghívják a Szervező által a jövőben szervezésre kerülő versenyekre, és/vagy a jelen Versenyhez kapcsolódó eseményekre.
A fenti a)-c) pontokban felsorolt adatfeldolgozás jogi alapját a 6 (1) b) GDPR – a Verseny megvalósítása (szerződés teljesítése), míg a fenti d) pontban felsorolt adatfeldolgozás jogi alapját a 6 (1) f) GDPR a további, hasonló versenyek és eseményformátumok népszerűsítése teremti meg.
A jelentkezési lapon bekért, illetve a későbbiekben igényelt személyes adatok rendelkezésre bocsátását nem írja elő törvény, ugyanakkor ezek elengedhetetlenek a Verseny lebonyolításához, illetve a Versenyen való részvételhez. Ezen adatok rendelkezésre bocsátása nélkül a Versenyen való részvétel nem lehetséges.
A Résztvevők / Helyi versenyzők / Nyertesek jelen Versenyhez kapcsolódóan felhasznált nevét és elérhetőségét a Záró Dátumot követő 18 hónapon át megőrizzük.
56. Az adatok kezelése a (i) vonatkozó adatvédelmi törvényekkel összhangban történik Európai Unióban, beleértve az általános adatvédelmi rendeletet ((EU) 2016/679 rendelet) és az Egyesült Királyságban, beleértve a 2018. évi Adatvédelmi Törvényt és az esetleg azt követő jogszabályokat, továbbá az Európai Unió bármely egyéb, közvetlenül vonatkozó adatvédelmi rendeletét.
57. Az adatok védelmére és feldolgozására, az Ön adatjogaira, valamint az adatoknak a Szervező által kezdeményezett, harmadik országba történő kivitelére vonatkozó további tájékoztatást talál a Szervező Adatvédelmi Irányelveiben: https://www.landrover.de/privacy-policy/index.html. Amennyiben az adatok feldolgozásával kapcsolatban bármilyen kérdése merülne fel, kérjük, vegye fel a kapcsolatot munkatársunkkal: dschutz@jaguarlandrover.com